ÁSZF
KÁLLAI FINOMSÁGOK TÁRSASÁGA
ÉLELMISZERIPARI GYÁRTÓ KERESKEDŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ
KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
2020.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Az elektronikus kereskedelmet folytató vállalkozások tájékoztatási kötelezettségei
A jogszabályi rendelkezések értelmében az elektronikus kereskedelmet folytató vállalkozásoknak szerződéskötést megelőzően részletes tájékoztatási kötelezettségük van. Az előzetes tájékoztatási kötelezettség betartását a fogyasztóvédelmi hatóság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium keretein belül működő Internet Laboratórium rendszeresen ellenőrzi.
Az előzetes tájékoztatást
· elektronikusan, tehát a webáruház honlapján,
· folyamatosan és közvetlenül, azaz a honlap bármely időpontban történő meglátogatásakor elérhető módon, előzetes regisztráció és más honlapra utaló linkek (úgynevezett külső hivatkozások) használata nélkül, valamint
· egyértelműen, közérthetően és könnyen hozzáférhető (azaz átlátható) módon, vagyis a fogyasztó honlapon történő eligazodását elősegítő módon, megfelelő tagoltsággal és részletességgel kell teljesíteni.
Nem tekinthető egyértelműnek a tájékoztatás, ha az információk egy olyan menüpontban hozzáférhetőek, amelynek elnevezéséből nem derül ki, hogy a fogyasztó ott ténylegesen milyen adatokat talál meg. Nem közérthető a tájékoztatás, ha a szolgáltató a jogszabály teljes szövegét szó szerint beidézi. Azonban, ha a szolgáltató az adatszolgáltatás körében a releváns információkat közli a jogszabályszöveg vonatkozó részeit beidézve, a tájékoztatás közérthetőnek minősül. Nem könnyen hozzáférhető a tájékoztatás, ha az információk a honlapon olyan linkekben vannak elrejtve, hogy azok csak többszöri (3-4) kattintás után hozzáférhetőek.
Vásárlást megelőzően az alábbiakról kell tájékoztatni a fogyasztót:
1. a szolgáltató személyéről,
2. az elektronikus szerződés megkötéséről,
3. a szerződés tartalmáról és teljesítéséről,
4. az egyes termékek tekintetében kellékszavatosságról, termékszavatosságról és jótállásról,
5. a panaszkezelési és vitarendezési mechanizmusokról,
6. az elállási jogról,
7. egyéb információk
Az alábbiakban részletesen ismertetjük, hogy az egyes pontokon belül milyen jogszabályi előírásoknak kell megfelelniük a webáruházaknak és az egyéb online értékesítési felületeknek (pl. applikációknak).
A vállalkozásnak így az alábbi adatokról szükséges vásárlást megelőzően tájékoztatni a fogyasztókat:
a vállalkozás nevéről: KÁLLAI FINOMSÁGOK TÁRSASÁGA Élelmiszeripari Gyártó Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasága
a vállalkozás székhelyéről, a vállalkozás üzleti tevékenysége helyének postai címéről: 3213 Atkár, Széchenyi István út 5/1.
a vállalkozás e-mail címéről és egyéb elérhetőségéről: kallai.annamaria0@gmail.com valamint 06 20 9436 969
a vállalkozás telefonszámáról, telefaxszámáról: 06 37 361 570
a vállalkozást regisztráló hatóságról és regisztrációs számáról: Egri Törvényszék Cégbírósága: Cg 10-09-023514
a vállalkozás adószámáról: 11710569-2-10
a tárhelyszolgáltató adatairól: Made by Naro Bt. (székhely: 4225 Debrecen, Kiserdő utca 11., e-mail cím: csilla@naro.hu)
Az előzetes tájékoztatási kötelezettség a szolgáltató személyére vonatkozóan
Minden távértékesítési szerződés megkötése előtt a vállalkozásnak a saját jogalanyiságára vonatkozó adatokról kell tájékoztatni vásárlókat, hiszen a szerződéskötés során a fogyasztó nem kerül közvetlenül kapcsolatba a kereskedővel, nem tud meggyőződni annak tényleges létezéséről. A fogyasztónak egy internetes oldalra való belépéskor tudnia kell, hogy – amennyiben szerződéskötésre határozza el magát – mely kereskedővel fog kapcsolatban állni. Ezek a honlapon közzétett adatok megkönnyítik a fogyasztók számára a szolgáltatóval történő kapcsolatfelvételt és a fogyasztó esetleges jogérvényesítését.
Fogalommeghatározások
Kereskedő/Vállalkozás: KÁLLAI FINOMSÁGOK TÁRSASÁGA Élelmiszeripari Gyártó Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Vásárló: Aki KÁLLAI FINOMSÁGOK TÁRSASÁGA Élelmiszeripari Gyártó Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság weboldalát, regisztrációt követően használja és/vagy a weboldalon keresztül terméket rendel vagy vásárol.
Futár: A vásárlót a GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft.. (2351 Alsónémedi, GLS Európa u. 2. adószám: 12369410-244, cégjegyzékszám: 13-09-111755) segítségével szolgáljuk ki.
Fogyasztó: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1.§ 3. pontjában foglaltak szerint a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.
Előzetes tájékoztatási kötelezettség az elektronikus szerződés megkötésére vonatkozóan
Az általános szerződési feltételekről szóló előzetes tájékoztatás
A vállalkozás köteles az a honlapján – az ÁSZF menüpont alatt – a szerződések megkötésére és teljesítésére vonatkozó, a vállalkozás által előre meghatározott általános szerződési feltételeit (a továbbiakban: ÁSZF) megjeleníteni és annak tárolását a fogyasztó számára biztosítani annak érdekében, hogy a fogyasztó számára is bizonyítható módon rendelkezésre álljon a szerződéskötés után az adott jogügyletre vonatkozó tájékoztatás:
- a honlap tartalmát teljes egészében lementheti számítógépére (mentés lehetősége biztosított), illetve
- a honlap teljes tartalmát kinyomtathatja (kinyomtatás lehetősége biztosított), vagy
- az ÁSZF-et egy külön fájlformátumban (pl. „pdf” vagy „doc”) letöltheti számítógépére (letöltés lehetősége biztosított).
Az ÁSZF tárolhatósága nem biztosított, ha a tájékoztatást
· egy görgetősávos ablak vagy
·egy előreugró panel tartalmazza,
amennyiben a mentés lehetősége nem biztosított, továbbá a honlap tartalmának megfelelő módon történő kinyomtatása sem kivitelezhető, mert a konkrét esetben a böngészőprogram nyomtatási képe nem tudja technikailag megfelelően kezelni az ablakot.
A szerződéskötés technikai feltételeiről szóló előzetes tájékoztatás
Tekintettel arra, hogy a webshopok a legtöbbször speciális elektronikus formanyomtatványokat, az online térben járatlan fogyasztó számára idegen technikai megoldásokat alkalmaznak, a vállalkozásnak a megrendelés elküldését megelőzően, egyértelmű módon kell a fogyasztót tájékoztatnia az elektronikus szerződéskötéshez kapcsolódó alapvető tudnivalókról. Ez a tájékoztatás annak ellenére sem mellőzhető, hogy a fogyasztók többsége egyre magabiztosabban kezeli az internetet, és az online vásárlók száma is napról-napra növekszik.
Az elektronikus szerződéskötés lépéseiről szóló tájékoztatás
A vásárlást megelőzően a vállalkozásnak tájékoztatnia kell a fogyasztót a szerződéskötés folyamatáról. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell az esetleges előzetes regisztrációról, a katalógusban való böngészésről, a termékek kiválasztásáról és kosárba helyezéséről, a kosár tartalmának frissítéséről és törléséről, a teljesítési és szállítási feltételek kiválasztásáról, a pénztárban való fizetésről, a megrendelés leadásáról, valamint a megrendelést követő visszaigazolásáról szóló információkat is.
- Termék kiválasztása:
A Vásárlónak lehetősége van választani, illetve rendelni az áruház termékei közül. A Vásárló a kiválasztott termékre kattintva megtekintheti annak bővebb ismertetőjét. Vásárlási szándéka esetén a megvásárolni kívánt terméket a „Kosárba” gomb megnyomásával egy virtuális kosárba helyezi. A Kosár „Megtekintés” gombjára kattintva megtalálja a vásárlás során kosárba helyezett termékeket, valamint a számla várható végösszegét és a szállítási költséget. Itt leellenőrizhetik rendelésük helyességét, különös tekintettel az árakra és a mennyiségekre, melyeket igény szerint módosíthatnak, javíthatnak is. A kosár automatikusan kiszámítja a rendelés várható végösszegét. A tényleges végösszeg a kiválasztott termékek mérése után, a Rendelés visszaigazolása levélben lesz feltüntetve, a szállítási és utánvét (ha ezt választotta a Vásárló) díjával együtt.
- A rendelés elküldése:
Ha a Vásárló megfelelőnek tartja a kosárban elhelyezett termékek mennyiségét, leellenőrizte a várható végösszeget, és úgy döntött, hogy meg szeretné vásárolni a terméket, akkor a „ Pénztár " gombra kell kattintania. Áruházunkban lehetősége van regisztráció nélkül is a vásárlásra, ezért három lehetőség közül választhat: már regisztrált vásárlóként szeretne-e belépni, új vásárlóként akar regisztrálni, esetleg regisztráció nélkül akar vásárolni Ha korábban már vásárolt áruházunkban, úgy adja meg a korábbi regisztráció során megadott e-mail címét és jelszavát. Ha új vásárlóként szeretne regisztrálni, akkor adja meg a vásárláshoz szükséges adatait, amelyeket a rendszer eltárol, és a legközelebbi vásárlás alkalmával már csak be kell jelentkeznie. Regisztráció nélküli vásárlás esetén a meg kell adnia a számlázási és szállítási címét. A következő lépésben ki kell választani a szállítási módot, ezt követően pedig fizetési módot kell választania. Ha egyetért a megrendelés tartalmával, akkor a megrendelés elküldéséhez kattintson a „ Megrendelés ” gombra.
- Rendelés véglegesítése – AJÁNLATTÉTEL:
Amennyiben a Vásárló meggyőződött arról, hogy a kosár tartalma megfelel az általa megrendelni kívánt termékeknek, valamint a Vásárló adatai helyesen szerepelnek, úgy a „ Vásárlás ” gombra kattintva fejezheti be megrendelését. A honlapon közölt információk nem minősülnek az Eladó részéről szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatnak.
A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések esetén a Vásárló minősül ajánlattevőnek, és a szerződés, a Vásárló által a honlapon keresztül tett ajánlatnak az Eladó által történő elfogadásával jön létre a jelen ÁSZF rendelkezései szerint a Vásárló a „ Vásárlás ” gomb megnyomásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ajánlatát megtettnek kell tekinteni, és nyilatkozata – az Eladó jelen ÁSZF szerinti visszaigazolása esetén - fizetési kötelezettséget von maga után.
- A rendelés feldolgozása, a szerződés létrejötte:
A rendelések feldolgozása két lépcsőben történik. Önnek bármilyen időpontban lehetősége van a megrendelés leadására. A rendelésről először egy automata visszajelzést kap, ami csak annak tényét rögzíti, hogy az Ön megrendelése a honlapon keresztül megérkezett, de ez a visszaigazolás nem minősül az Ön ajánlata elfogadásának. Amennyiben Ön azt észleli, hogy az automata visszaigazoló e-mail értesítés az Ön adatait tévesen tartalmazza (pl. név, szállítási cím, telefonszám, stb.), úgy Ön köteles ennek tényét – a helyes adatok megadásával egyidejűleg – velünk e-mail útján haladéktalanul közölni. Amennyiben Ön a megrendelésétől számított 24 órán belül nem kapja meg az automata visszaigazoló e-mailt, úgy kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, mert elképzelhető, hogy megrendelése technikai okok miatt nem érkezett meg rendszerünkbe.
A hétfőn reggel 6 óráig beérkezett rendelésekre, aznap vagy legkésőbb tárgyhét kedd délután 18 óráig elküldjük a Rendelés visszaigazolása levelet, amely az alábbi tartalommal kerül kiküldésre:
- számlázási adatok
- szállítási adatok
- fizetési mód
- termék megnevezése, mennyisége, egységára, értéke
- futárszolgálat díja
A szerződés az Ön által tett ajánlatnak az Eladó által történő elfogadásával jön létre a Rendelés visszaigazolás levél e-mailben történő kiküldésével.
A szerződés alakiságára, iktatására és utólagos hozzáférhetőségére vonatkozó előzetes tájékoztatás
Szintén jogszabályi előírás, hogy a vállalkozásnak tájékoztatást kell adnia arról, hogy a szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül-e, valamint arról, hogy a szerződés iktatásra kerül-e, továbbá a szerződés esetleges utólagos hozzáférhetőségéről is.
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény – a továbbiakban Ektv. – 5. § (2) bekezdése alapján tájékoztatjuk, hogy az internetes áruházon keresztül megkötött elektronikus szerződés nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, így az nem kerül iktatásra, és későbbiekben papír alapon nem hozzáférhető, a szerződés tartalma azonban a vásárlónak küldött elektronikus visszaigazoló leveleinkből rekonstruálható.
Az adatbeviteli hibák kijavításáról szóló előzetes tájékoztatás
A vásárlást megelőzően a vállalkozásnak tájékoztatnia kell a fogyasztót az adatbeviteli hibák („ félrekattintások ”) kijavításának technikai eszközeiről. A vásárló (regisztrált felhasználó) adataival kapcsolatos adatbeviteli hibák („ félrekattintások ”) kijavítására van lehetőség a felhasználó adatlapján. A vásárláskor történő adatbeviteli hibák a rendelés elküldéséig javíthatóak. A rendelés leadása után történő adatbeviteli hibák javítását a vállalkozás telefonszámán, vagy a vállalkozás e-mailben történő megkeresésével lehetséges.
A szerződés nyelvéről szóló előzetes tájékoztatás
A jogszabályi rendelkezések alapján vásárlást megelőzően a vállalkozásnak tájékoztatni kell a fogyasztókat a szerződéskötés lehetséges nyelveiről, abban az esetben is, ha a szerződés nyelve magyar. A vállalkozás tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a szerződés nyelve magyar.
Előzetes tájékoztatási kötelezettség a szerződés tartalmára és teljesítésére vonatkozóan
A szerződés tárgyának lényeges tulajdonságairól szóló előzetes tájékoztatás
A vállalkozásnak a webáruház honlapján tájékoztatnia kell a fogyasztókat az áruválasztás megkönnyítéséhez, továbbá az áru használatához, az áru fenntartásához szükséges megfelelő ismeretekhez kapcsolódóan a szerződés tárgyának lényeges jellegzetességeiről. A fogyasztó a kiválasztott terméket kizárólag a honlapon közzétett fényképen látja, így szükséges, hogy a szolgáltató egy megfelelő tartalmú, specifikus termékleírást is közzétegyen. Ennek tartalma az adott terméktől függ, ide tartozik minden, a kereskedelmi forgalomban lényegesnek tekintett, valamint az áru értékét meghatározó tulajdonság. Az előzőekre figyelemmel részletes tájékoztatás az adott termék aloldalán olvasható.
Az áru vagy szolgáltatás ellenértékéről szóló előzetes tájékoztatás
A mindenkori vételár, – vagyis az áruért a fogyasztói forgalomban fizetendő bruttó ár – az információs oldalon az áru mellett található. A kereskedő nem felelős a weboldalon található árazási vagy egyéb adatbeviteli hibákért és fenntartja a jogot a félreértésen alapuló megrendelések törlésére. A kereskedő az árváltoztatás jogát fenntartja. A webáruházban feltüntetett vételár magában foglalja az ÁFA összegét.
A termékek bruttó egységára van feltüntetve, 1 (egy) kg-ra vonatkoztatva.
Az elektronikus kereskedelemben érvényesülő árfeltüntetési szabályok megegyeznek az hagyományos (offline) kereskedelmi forgalomban alkalmazandó előírásokkal. A fogyasztót a webáruház honlapján tájékoztatni kell a fogyasztóknak megvételre kínált termék eladási áráról és egységáráról, illetve a szolgáltatás díjáról. Az ellenszolgáltatásra, az ellenértékre vonatkozó árfeltüntetési szabályokat az online kereskedelemre vonatkozóan a vállalkozás a szerződés megkötése előtt kellő időben köteles a fogyasztót tájékoztatni a terméknek, illetve szolgáltatásnak az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is magában foglaló áráról, illetve díjáról, valamint az összes járulékos költségről, így különösen a fuvardíjról, szállítási vagy postaköltségről. Ezek mellett egységárköteles termékek esetében az egységárat is fel kell tüntetni.
Jogsértő a szolgáltató árfeltüntetési gyakorlata például, ha
· a termékek nettó árát tünteti fel;
· a bruttó ár helyett nettó ár + áfa összeget tüntet fel;
· egységárköteles termékek esetében nem tünteti fel a termékek egységárát;
· a rendelési folyamat végén, a fogyasztó megrendelésének elküldése előtt nem szerepel egyértelműen a kosárba helyezett termékek vételára.
A járulékos költségekről, pl. csomagolási díjról szóló előzetes tájékoztatás
A fogyasztónak a távértékesítési szerződés megkötése előtt teljes körű ismerettel kell rendelkeznie arról is, hogy az áru vagy szolgáltatás ellenértékén kívül milyen egyéb fizetési kötelezettség terheli majd a szerződés teljesítése során. A vállalkozásnak már a honlapon egyértelműen és átláthatóan kell a szállítási és esetlegesen a csomagolásért felszámított költségekre is kifejezetten utalnia, hogy a fogyasztó ezekkel a többlet anyagi terhekkel előre számolhasson.
A fizetés, szállítás és teljesítés egyéb feltételeiről szóló előzetes tájékoztatás
Fizetési módok:
- utánvét készpénz vagy bankkártyás fizetés futárnál
- online bankkártyás fizetés a CIB Bank rendszerében
A bankkártyás fizetés révén a Vásárló kényelmesen és biztonságosan vásárolhat áruházunkban. A kiválasztott áruk megrendelése után a Vásárlót a Bank weblapjára irányítjuk, ahol a Bank által használt, jelenleg legbiztonságosabbnak ítélt, titkosítással lebonyolított tranzakción keresztül fizethet bankkártyájával. Vásárlóinknak csak annyi a dolga, hogy a fizetési mód kiválasztásánál " fizetés bankkártyával " feliratra kattintsanak, majd a Bank fizetési szerverén a kártya számát, lejárati dátumát és háromjegyű biztonsági kódját megadják. A Bank a VISA, VISA Electron, V-Pay, MasterCard, Maestro és JCB típusú kártyákat fogadja el.
A kizárólag elektronikus használatra kibocsátott bankkártyákat csak abban az esetben fogadhatjuk el, amennyiben annak használatát a kártyát kibocsátó bank engedélyezi! Kérjük, érdeklődjön bankjánál, hogy az Ön kártyája felhasználható-e interneten keresztül lebonyolítandó vásárláshoz.
A Bank a sikeres vásárlást követően a tranzakcióról engedélyezési számot bocsát ki, amelyet érdemes felírni vagy az egész oldalt kinyomtatni. Sikertelen tranzakció esetén a Bank hibaüzenetben közli a hiba okát.
Részletes tájékoztató CIB Bank internetes bankkártyás fizetési rendszeréről:
https://www.cib.hu/Maganszemelyek/biztonsagi_tanacsok/internetes_kartyas_fizetes.html
Szállítási módok, termék átvétele:
Szállítási módok:
- házhozszállítás
Szállítást végzi:
GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft.
(2351 Alsónémedi, GLS Európa u. 2. adószám: 12369410-2-44, cégjegyzékszám: 13-09-111755)
Szállítási költség (online bankkártyás fizetés esetén):
Csomagsúly (kg) |
Szállítási díj/csomag (Ft) |
0 – 10 |
1905 |
10 < |
Kérje egyedi ajánlatunkat! |
Szállítási költség (utánvét fizetési mód esetén):
Csomagsúly (kg) |
Szállítási díj/csomag (Ft) |
0 - 5 |
2540 |
5 - 10 |
2794 |
10 < |
Kérje egyedi ajánlatunkat! |
Teljesítés, átvétel időpontja:
Csomagok feladása hetente egyszer történik szerdai napon.
Hétfő reggel 6 (hat) óráig beérkezett rendelések esetén, a csomagok feladása tárgy héten szerdán történik. A csomagok várható érkezése csütörtök vagy pénteki napon. Ez a szállítási határidő tájékoztató jellegű, az ettől történő eltérést minden esetben e-mail útján jelezzük. Jelen általános szerződési feltételek elfogadásával Ön tudomásul veszi, hogy a megadott szállítási idő túllépése miatt az Eladó a kártérítési felelősségét kifejezetten kizárja.
Hétköznapra eső ünnepnapok illetve üzemszünetek (pl.: nyári szabadságolások, karbantartások miatt leállás stb.) előforduló szállítási szünetek, a webáruház főoldalán lesznek feltüntetve és ezek az információk mindenkor az ÁSZF részét képezik.
A járulékos költségekről szóló tájékoztatáshoz szorosan kapcsolódik a fizetés, szállítás vagy a teljesítés egyéb feltételeiről való tájékoztatás, amely szintén fontos a fogyasztók számára. Ebbe a körbe tartozik a lehetséges teljesítési (postai kiszállítás, futárcég, személyes átvétel a kereskedő üzletében) és fizetési módokról (utánvétel, átutalás, bankkártyás fizetés), továbbá a termék rendelkezésre állásáról, valamint a várható kiszállítási időről szóló tájékoztatás. Amennyiben a vállalkozás a termék rendelkezésre állásáról valótlan információt tesz közzé és később szállítja ki a terméket, mint amikorra azt előzetesen ígérte, a fogyasztóvédelmi hatóság megtévesztés miatt eljárást indít az eladóval szemben.
Előzetes tájékoztatási kötelezettség a kellékszavatosság és termékszavatosságra, jótállásra vonatkozóan
A kereskedő szavatossági és jótállási felelősségére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Kormány rendelet, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendeletben foglaltak az irányadók.
A kereskedő a nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti a vásárló nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez, a vásárló és a kereskedő közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát, a szerződés kereskedő általi teljesítésének időpontját, a hiba bejelentésének időpontját, a hiba leírását, szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.
A jegyzőkönyvnek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.
A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. A jegyzőkönyvről a fogyasztó kérésére a kereskedő tartós adathordozón másolatot biztosít.
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet 4. § (6) bekezdése szerint a kereskedő a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényéről felvett jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított 3 (három) évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
A szavatossági vagy jótállási igény bejelentése nem minősül a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti panasznak.
Kellékszavatosság:
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:157. § (1) bekezdése szerint, a kereskedő hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan a kereskedő, ha a jogosult (vásárló) a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett. A hibás teljesítési vélelem szerint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő 6 (hat) hónapon belül a fogyasztó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. A teljesítéstől számított 6 (hat) hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a vásárló igazolja, hogy a terméket a kereskedő nyújtotta. A teljesítéstől számított 6 (hat) hónap eltelte után azonban már a vásárló köteles bizonyítani, hogy a vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Kellékszavatossági jogok:
Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kereskedő a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik.
Kellékszavatossági igénye alapján a jogosult választása szerint:
|
|
A kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a jogosult (vásárló) által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a jogosult (vásárló) érdekeit kímélve kell elvégezni. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
Áttérés más kellékszavatossági jogra:
A jogosult (vásárló) a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a kereskedőnek megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a kereskedő adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
A hiba közlése:
A jogosult (vásárló) a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a kötelezettel közölni. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a hiba felfedezésétől számított 2 (két) hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a jogosult (vásárló) a felelős.
A kellékszavatossági igény elévülése:
A jogosult (vásárló) kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított 1 (egy) év alatt évül el. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a fogyasztó kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított 2 (két) év alatt évül el.
Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb elévülési időben is megállapodhatnak azonban 1 (egy) évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen. Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a jogosult (vásárló) a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni. A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ezt a szabályt kell alkalmazni arra az esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik.
Költségviselés:
A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a kereskedőt terhelik. Ha a dolog meghibásodásában a jogosultat (vásárlót) terhelő karbantartási kötelezettség elmulasztása is közrehatott, a szavatossági kötelezettség teljesítésével felmerült költségeket közrehatása arányában a jogosult (vásárló) köteles viselni, ha a dolog karbantartására vonatkozó ismeretekkel rendelkezett, vagy ha a kereskedő e tekintetben tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.
Termékszavatosság:
Vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog (továbbiakban: termék) hibája esetén a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója.
A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy:
|
|
|
Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli.
Közlési és igényérvényesítési határidők:
A fogyasztó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított 2 (két) hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított 2 (két) évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.
Termékszavatosság tulajdonosváltozás esetén:
A termékszavatossági jogokat a termék tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a gyártóval szemben.
Jótállás:
Szerződő felek rögzítik, hogy a kötelező jótállás körébe a kereskedő által forgalmazott termékek nem tartoznak, így jelen esetben nem alkalmazhatjuk az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. Rendelet szabályait.
Előzetes tájékoztatási kötelezettség panaszkezelésre és vitarendezési mechanizmusra vonatkozóan
A kereskedő a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Kormány rendelet rendelkezései szerint tájékoztatja a vásárlót a panaszkezeléséről. Minden beérkezett reklamációra és panaszra reagálunk és minden általunk elkövetett hiba vagy probléma esetén a legnagyobb rugalmassággal – vásárlóink érdekeit szem előtt tartva – járunk el.
A vásárló a panaszát a kereskedőhöz az alábbi elérhetőségeken tudja benyújtani:
A Kereskedő levelezési címe: 3213 Atkár, Széchenyi István út 5/1.
E-mail: shop@fustoltszalonna.hu
A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a jogszabályi előírás vagy a vállalkozás döntése alapján a vállalkozásra nézve kötelező peren kívüli panaszkezelési mód és vitarendezési mechanizmus igénybevételének lehetőségét, valamint az ehhez való hozzáférés módját. Fontos, hogy a fogyasztóvédelemről szóló törvény előírja, hogy a vállalkozásokat a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.
A kereskedő a vásárlói panasz esetén a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezései alapján jár el. A fogyasztó a kereskedőnek a magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban közölheti a kereskedővel. A szóbeli panaszt a kereskedő azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a kereskedő a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni. A reklamációt a bejelentést követő 5 (öt) munkanapon belül kivizsgáljuk. Az írásbeli panaszt a kereskedő a panasz kézhezvételétől számított 30 (harminc) napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt.
A kereskedő a válasz másolati példányát 5 (öt) évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérés esetén bemutatni.
A panasz elutasítása esetén a kereskedő írásban tájékoztatja arról a vásárlót, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatás tartalmazza továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatás arra is kiterjed, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást. A békéltető testület eljárásában a kereskedőt együttműködési kötelezettség terheli.
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban. A békéltető testület eljárásának részletszabályait a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 18. § - 37/A. § tartalmazza.
A vásárló a kifogásaival, panaszaival az alábbi szervezetekhez fordulhat:
Visontai Közös Önkormányzati Hivatal
Atkári Kirendeltsége
3213 Atkár, Fő út 70.
Telefon: +36 37 351-021
Mobil: +36 30 606-3200
e-mail: ph@atkar.hu
Heves Megyei Kormányhivatal
Egri Járási Hivatala
Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály
Fogyasztóvédelmi Osztálya
Telefonszám: +36 (36) 515-598
Telefax: +36 (36) 510-698
E-mail: fogyved@heves.gov.hu
Cím: 3300 Eger, Kossuth Lajos út 9.
Levelezési cím: 3301 Eger, Pf.: 81
További információ:
http://www.jaras.info.hu/
A békéltető testületek felsorolása:
Baranya Megyei Békéltető Testület
Címe: 7625 Pécs, Majorosy Imre u. 36.
Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.
Telefonszáma: (72) 507-154
Fax száma: (72) 507-152
E-mail cím: kerelem@baranyabekeltetes.hu, info@baranyabekeltetes.hu
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-532
Fax száma: (76) 501-538
E-mail cím: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu
Békés Megyei Békéltető Testület
Címe: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775
Fax száma: (66) 324-976
E-mail cím: bekeltetes@bmkik.hu; bmkik@bmkik.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870
Fax száma: (46) 501-099
E-mail cím: bekeltetes@bokik.hu
Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
Fax száma: (1) 488-2186
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu
Csongrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
Fax száma: (62) 426-149
E-mail cím: info@csmkik.hu
Fejér Megyei Békéltető Testület
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúséta tér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
Fax száma: (22) 510-312
E-mail cím: fmkik@fmkik.hu; bekeltetes@fmkik.hu
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217
Fax száma: (96) 520-218
E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Ügyintézés helyszíne: 4025 Debrecen Vörösmarty u. 13-15.
Telefon: 06-52-500-710, 06-52-500-745
Fax: 06-52-500-720
E-mail cím: bekelteto@hbkik.hu
Heves Megyei Békéltető Testület
Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék
Fax száma: (36) 323-615
E-mail cím: bekeltetes@hkik.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8.
Telefonszáma: (56) 510-610
Fax száma: (56) 370-005
E-mail cím: bekeltetotestulet@jnszmkik.hu
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszáma: (34) 513-010
Fax száma: (34) 316-259
E-mail cím: bekeltetes@kemkik.hu
Nógrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a
Telefonszám: (32) 520-860
Fax száma: (32) 520-862
E-mail cím: nkik@nkik.hu
Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. emelet 240.
Telefonszáma: 06-1-269-0703
Fax száma: 06-1-269-0703
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Somogy Megyei Békéltető Testület
Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.
Telefonszáma: (82) 501-000
Fax száma: (82) 501-046
E-mail cím: skik@skik.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180
Fax száma: (42) 420-180
E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu
Tolna Megyei Békéltető Testület
Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszáma: (74) 411-661
Fax száma: (74) 411-456
E-mail cím: kamara@tmkik.hu
Vas Megyei Békéltető Testület
Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszáma: (94) 312-356
Fax száma: (94) 316-936
E-mail cím: vmkik@vmkik.hu
Veszprém Megyei Békéltető Testület
Címe: 8200 Veszprém, Budapest u. 3.
Telefonszáma: (88) 814-111
Fax száma: (88) 412-150
E-mail cím: info@bekeltetesveszprem.hu
Zala Megyei Békéltető Testület
Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
Telefonszáma: (92) 550-513
Fax száma: (92) 550-525
E-mail cím: zmkik@zmkik.hu; zmbekelteto@zmkik.hu
Európai Bizottság online vitarendezési platform:
A vásárlónak lehetősége van arra, hogy az online vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos panaszát online vitarendezési eljárás keretében kezdeményezze panasza bíróságon kívüli rendezését. Az online vitarendezést a következő weboldalon kezdeményezheti, valamint szintén ezen az oldalon kaphat részletes tájékoztatást az online vitarendezés lehetőségéről és feltételeiről:
Hivatkozás: https://ec.europa.eu/consumers/odr/main/index.cfm?event=main.home.chooseLanguage
Bírósági eljárás:
Fogyasztó jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.
Az elállási és felmondási jogról szóló előzetes tájékoztatás
Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 2. § l) pontjára, miszerint a törvény hatálya nem terjed ki: „ élelmiszer és egyéb mindennapi fogyasztásra szánt terméknek a fogyasztó lakóhelyére, tartózkodási helyére vagy munkahelyére történő gyakori és rendszeres szállítására vonatkozó szerződésre. „
Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) d) és e) pontjában rögzítettek szerint a fogyasztó nem gyakorolhatja az elállás és felmondás jogát figyelemmel arra, hogy a webáruházban forgalmazott termékek romlandó és minőségüket rövid ideig megőrző termékek valamint olyan zárt csomagolású termékek, amelyek egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után már nem küldhetőek vissza.
Kérjük rendelésüket a fentiek figyelembevételével adják le!
Az elállási és felmondási jogról szóló általános tájékoztatás
A vállalkozás a szerződés megkötését megelőzően, világosan és közérthető módon köteles a fogyasztót tájékoztatni az elállási vagy felmondási jogával kapcsolatosan, mely a fogyasztó oldalán fennálló információhiányt hivatott kompenzálni. Internetes vásárlás során ugyanis a fogyasztó a terméket illetően számottevően kevesebb információhoz jut – például amiatt, hogy a termék állagát, méreteit, esztétikai minőségét nem tudja megvizsgálni –, mint ha a szerződést személyesen, a vállalkozás üzletében kötné meg.
A felmondási jog a fogyasztót (a jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén) kizárólag szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések vonatkozásában illeti meg. Szolgáltatás esetén a szerződés megkötésének napjától, míg termék adásvételére irányuló szerződés esetén a termék átvételének napjától számított 14 (tizennégy) napon belül gyakorolhatóak.
Elállási jog termék vásárlása esetén illeti meg a fogyasztót, ezen jogával élve a fogyasztó a szerződést egyoldalúan, visszamenőleges hatállyal szüntetheti meg. A fogyasztó az elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvétele közötti időszakban is gyakorolhatja.
Amennyiben a vállalkozás az elállási vagy felmondási jogra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, úgy az elállási vagy felmondási idő a jogszabályi előírások szerint 12 (tizenkettő) hónappal meghosszabbodik. Ha a vállalkozás a termék kézhezvételének vagy a szerződés megkötésének napjától számított 14 (tizennégy) nap lejártát követően, de 12 (tizenkettő) hónapon belül megadja a tájékoztatást, úgy az elállásra vagy felmondásra nyitva álló határidő e tájékoztatás közlésétől számított 14 (tizennégy) nap.
Elállás esetén nem csak a vételár, de a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségek (így a kiszállítás költségei) is visszajárnak a fogyasztó számára. A kiszállítás teljes költsége azonban nem minden esetben jár vissza a fogyasztónak, mivel ha a fogyasztó a legkevésbé költséges, szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozást választ, akkor az ebből eredő többletköltséget a vállalkozás nem köteles visszatéríteni. Ez azt jelenti, hogy ha például a fogyasztó olyan „drágább” kiszállítást választ, amely a vállalkozás által vállalt „normál” szállításnál gyorsabb, vagy a napnak csak egy meghatározott időszakában történik, akkor elállás esetén a vállalkozás csak a „ normál ” szállítási díjnak megfelelő összeget köteles visszatéríteni a fogyasztó számára (extra szállítási költség tehát nem jár vissza).
A vállalkozásnak az elállási és felmondási jogot érintő alapvető információkról kell tájékoztatást adnia. Ezek az információk az elállási és felmondási jog gyakorlásának feltételeit, módját, illetve következményeit érintik.
Az elállási és felmondási jog nem illeti meg minden esetben a fogyasztót.
Az alábbi szolgáltatások és termékek esetében nincs elállási/felmondási jog:
a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
b) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható;
c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
d) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
f) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
g) olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
h) olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
i) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
j) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
k) nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
l) lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
m) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a 20. § szerinti jogát.
A felelősség korlátozása
Az interneten történő vásárlás feltételezi a vásárló részéről az internet lehetőségeinek és korlátinak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai adottságokra és a felmerülő hibákra.
A kereskedő semmilyen módon nem felelős az alább felsorolt körülményekért, tényekért, bármilyen okból is jelentkeznek vagy következtek be:
· az interneten küldött és/vagy fogadott, nem a kereskedőtől származó bármilyen adat vagy információ okozta problémákért;
· az internetes hálózat bármilyen működési hibájáért, ami megakadályozza a webáruház akadálytalan működését és a vásárlást;
· bármilyen adatvesztésért;
· bármely a folyamatban alkalmazott szoftver nem megfelelő működésének következményeiért;
· a szolgáltató hálózatban bármilyen programhiba, rendkívüli esemény vagy technikai hiba következményeiért.
Adatvédelem
A kereskedő kinyilvánítja, hogy adatkezelési tevékenységét – a megfelelő belső szabályok, technikai és szervezési intézkedések meghozatalával – úgy végzi, hogy az minden körülmények között megfeleljen AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETÉNEK – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: Rendelet) – továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) rendelkezéseinek.
Adatvédelmi Tájékoztatónk a weboldalon elérhető.
Sütik kezelése
A süti (cookie) egy kis fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára.
A sütik célja az információ gyűjtése azzal kapcsolatban, hogy hogyan használja Ön a weboldalt (pl. hogy weboldalunk melyik részeit látogatja vagy használja leginkább, így megtudhatjuk, hogyan biztosítsunk Önnek még jobb felhasználói élményt, ha ismét meglátogatja oldalunkat, weboldalunk fejlesztése, az Ön navigációjának megkönnyítése weboldalunkon és annak funkcióinak használata során, így biztosítva a zökkenőmentes felhasználói élményt, célzott hirdetések elhelyezése más weboldalakon).
Feltétlenül szükséges (session) sütik:
Ezek a sütik ahhoz szükségesek, hogy a felhasználók böngészhessék weboldalunkat, használják annak funkciót, pl. többek között az Ön által adott oldalakon végzett műveletek megjegyzését egy látogatás során. Ezen sütik érvényességi ideje kizárólag az Ön aktuális látogatására vonatkozik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépéről.
A cookie-k alkalmazása nélkül nem tudjuk garantálni Önnek weboldalunk használatát.
Használatot elősegítő sütik:
Ezek lehetőséget biztosítanak számunkra arra, hogy megjegyezhessük a weboldalunkkal kapcsolatos választásait.
Teljesítményt biztosító sütik:
A Google Analytics sütiket arra használjuk, hogy információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani (az éppen használt IP címet is csak részben rögzítik), olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt nézett meg a látogatónk, a felhasználó a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek – mindezt weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználók számára biztosított élmények javításának céljával.
Hogyan tudja kikapcsolni a sütiket:
Minden modern böngésző engedélyezi a sütik beállításának a változtatását. A legtöbb böngésző alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak, hogy megakadályozza az automatikus elfogadást és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét, hogy szeretne vagy nem sütiket engedélyezni.
Felhívjuk figyelmét, hogy mivel a sütik célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése vagy lehetővé tétele, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése által előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.
A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat:
Google Chrome
https://support.google.com/accounts/answer/61416?hl=hu
Firefox
Internet Explorer 11
Internet Explorer 10
Safari
https://support.apple.com/kb/index?page=search&q=cookies%20safari
Záró rendelkezések
Jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekre, valamint a felek jogviszonyára a Polgári Törvénykönyv, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló 2001. évi CVIII. törtvény, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II.5) Korm. rendelet, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Kormány rendelet valamint a mindenkori fogyasztóvédelmi rendelkezések az irányadóak.
Jelen ÁSZF rendelkezéseit a kereskedő – a vonatkozó hatályos magyar jogszabályi rendelkezésekkel összhangban – egyoldalúan jogosult megváltoztatni, módosítani és/vagy kiegészíteni. A módosított ÁSZF az internetes honlapon való közzététel napján lép hatályba.
A kereskedő internetes honlapját látogató vásárlók kötelesek rendszeresen tájékozódni jelen ÁSZF módosításai tekintetében. Amennyiben a vásárló jelen ÁSZF módosításának hatálybalépését követően továbbra is látogatja a weboldalt és megrendelést ad le, azt a kereskedő jogosult úgy értelmezni, hogy vásárló az ÁSZF módosítását elfogadta.
Atkár, 2020. június 01.
KÁLLAI FINOMSÁGOK TÁRSASÁGA Élelmiszeripari Gyártó Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (képviseli: Kállai Annamária ügyvezető) |